Fizika

Idén nyolcadszor hirdetjük meg a Dürer Fizikaversenyt (F kategória), amelyre szeretettel várjuk 3 fős, 11-12. évfolyamos tanulókból álló csapatok jelentkezését.

Helyi forduló (F kategória)

A helyszínekről a verseny honlapján (www.durerinfo.hu) lehet tájékozódni, az elektronikus nevezés során pedig a csapat kijelöli, hogy melyik helyszínen kívánja megírni a feladatsort.

A Szervezőbizottság ebben a fordulóban 5 feladatot tűz ki. A versenyzők célja ezek közül minél többet megoldani. A részletes indoklással ellátott megoldásokat a csapatoknak a helyszín vezetőjének kell leadnia, aki postán juttatja el a Szervezőbizottsághoz.

Minden helyes és megfelelően indokolt feladatmegoldás 20 pontot ér. Összesen 100 pont szerezhető. Várhatóan a legtöbb pontot elérő 8-12 csapatot hívjuk meg a verseny miskolci döntőjére.

A feladatsorok úgy vannak összeállítva, hogy a korosztálynak megfelelő fizika tananyag ismeretében és az esetlegesen mellékelt ismeretanyag segítségével megoldhatóak legyenek. Javasolt irodalom a felkészüléshez nincs.

A helyi forduló során az alábbi segédeszközök használhatók: toll, ceruza, radír, számológép, függvénytáblázat, periódusos rendszer.

A döntő eredményébe a helyi fordulóban szerzett pontok már nem számítanak bele.

Döntő

1. versenynap. Az első versenynapon 3 óra áll rendelkezésre 3-5 elméleti feladat megoldására. A feladatok között egyaránt találhatóak megszokott, a középiskolás tananyag ismeretére építő feladatok, illetve olyanok, amelyek az iskolai anyagon túlmutatnak. Ez utóbbiak esetén a feladat szövege minden szükséges előismeretet tartalmaz. Az első versenynapon 50 pont szerezhető.

2. versenynap Ezen a napon egy mérést kell elvégezni. A mérés során jellemzően a versenyzők feladata a mérési elrendezés megalkotása, illetve a mért adatokbból a mérni kívánt mennyiséget megadó képlet kiszámítása. Amennyiben a mérés a középiskolai tudáson túlmutató ismeretekre épül, akkor azokat (a szükséges képletekkel eggyütt) a mérés leírásában közöljük. Mivel a forduló célja a mérés elvégzése, így a szükséges képletet a csapat kérésére megadjuk. Ekkor a képletért szerezhető, kb. 10 pont megszerzésétől elesik a csapat. A második versenynapon szintén 50 pont szerezhető.

A döntő mindkét versenynapján az alábbi segédeszközök használhatók: toll, ceruza, radír, számológép, függvénytáblázat.

A döntő végeredménye a két versenynapon szerzett pontok összegéből adódik, tehát a megszerezhető maximális pontszám kereken 100 pont.

A fizikaverseny főszervezőjének elérhetősége: Farkas Ádám, faadamla ‘kukac’ gmail.com

A szabályváltoztatás jogát fenntartjuk.