Versenyhelyszínek jelentkezése

Közzétéve: Frissítve:

Az eddigi évek hagyományaihoz hasonlóan a versenyen helyi fordulókat fogunk rendezni. Azonban szeretnénk nyitni olyanok felé, akiket eddig nem tudtunk megszólítani. Így a helyi forduló rendezésére ezentúl jelentkezhetnek a leendő helyszínek. Az alábbiakban az erről szóló tudnivalókat olvashatják, kérjük, hogy legkésőbb szeptember 30-ig jelentkezzenek az érdeklődő tanárok, iskolák.

Mit kell tudni a rendezésről?

A verseny helyi fordulóit A és B kategóriában három megyében (Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében) rendezzük meg, a 3 megyén kívül nem hirdetünk helyszíneket (Miért van ez így?). A középiskolások versenyeit pedig az egész országban, sőt, igény esetén a határon túl is örömmel szervezzük meg.

Célunk, hogy a versenyen minél több csapat részt vegyen, a népszerűsítésben várjuk a rendezők aktív részvételét. Fontos tudni, hogy egy helyszínen csak akkor lesz verseny, ha legalább 3 iskolából, legalább 8 csapat érkezik. Így előfordulhat, hogy bár a helyszínt kihirdetjük, végül mégsem lesz ott helyi forduló. (Fenntartjuk a jogot, hogy ezt a döntésünket indokolt esetben ne vegyük figyelembe.) Iskolánként egy rendező tanár munkáját tudjuk megtéríteni.

Általános iskola

A helyi forduló tervezett programja:

  • 13:00 – 13:10 – Megnyitó – Rövid köszöntő a jelenlévő résztvevőknek.
  • 13:10 – 15:00 – Verseny – Felügyelet, a megoldások ellenőrzése.
  • 15:00 – 16:45 – Szabad program – Társasjátékozás, kötetlen beszélgetés.
  • 16:45 – 17:00 – Zárás – Eredményhirdetés, oklevelek átadása.

A szervezést a helyszínen alapvetően az egyetemista szervezők végzik (náluk lesz feladatsor, papír, oklevél, társasjáték, stb.), azonban sok résztvevő csapat esetén szeretnénk igénybe venni a rendező iskolai tanárainak segítségét. Az előzetes technikai egyeztetés is velük történik majd. A verseny helyszínén a következő eszközökre van szükségünk:

  • A verseny kényelmes megrendezéséhez szükséges terem (termek).
  • Projektor (esetleg laptop): Ennek segítségével közvetítjük az eredményeket.
  • Internethozzáférés: A többi helyszínnel való kommunikációhoz.

Középiskola

A versenyen kifejtős feladatokkal találkozhatnak a versenyzők.

A helyi forduló programja:

  • 13:45 – 14:00 – Regisztráció
  • 14:00 – 17:00 – Verseny

A megoldásokat a két évvel ezelőttihez hasonló módon postán kell visszaküldeni, a javítás központilag történik. A versenyzők részére, kérjük, hogy az iskola biztosítsa a papírt (az esetlegesen felmerülő költséget tudjuk vállalni).

Egy teremben egy kategóriából több csapat is lehet, célszerű arra figyelni, hogy az azonos kategóriába tartozó csapatok egymástól távol foglaljanak helyet. A termek berendezésénél azt kérjük, hogy a csapattársak körbeülhessenek egy padot/asztalt, hogy könnyen kooperálhassanak egymással. Tapasztalataink alapján egy átlagos tanteremben 6 (esetleg 8) csapat fér el.

Vélemény, hozzászólás?