A Dürerrel egy olyan versenyt szerettünk volna létrehozni, amelyen mi magunk is szívesen részt vettünk volna középiskolás diák korunkban. Nem meglepő hát, hogy a verseny részleteinek kitalálásakor sokat merítettünk saját korábbi élményeinkből, azokból a táborokból és versenyekből, melyeket mi is nagyon szerettünk. Az alábbiakban ezekről olvashattok egy rövid felsorolást és ismertetőt (a teljesség igénye nélkül).

Sokunk vett részt Pósa Lajos matematika táboraiban. Ezek hagyományos szombat délutáni programja a “kis csokiszerző nagy csapatjáték”, ahol különösen is megtapasztalhattuk a csapatban gondolkozás örömét. Ezek során gyakran előfordult, hogy egy-egy stratégiás játékban a Lajost segítő egyetemisták ellen kellett megméretnünk magunkat. Az erről ápolt szép emlékek hatására találtuk ki, hogy a döntő első versenynapjának hatodik feladata mindig egy olyan játék legyen, ahol a szervezők legyőzésével szerezhetitek a pontokat.

A Kavics kupát a Fazekas Gimnáziumban 2005 óta minden évben megrendezik. A mindig vidám hangulatú csapatversenyt Pataki János “honosította” meg az olasz nemzeti matematikai olimpia csapatversenyének mintájára. Az ottani csapatverseny országos döntője rendszerint Cesenatico város sportcsarnokában, hangos szurkolás kíséretében zajlik, az részeredmények élő kivetítése és közvetítése mellett.

A Nemzetközi Matematikai Diákolimpára való felkészülés fontos része a rendszeres szilveszteri tábor, melyen brit és magyar diákok együtt vesznek részt. Esténként az angol csapat (akkori) vezetője, Geoff Smith többször is úgynevezett ‘Relay’-t szervezett: ezen könnyed verseny szabályzatát vettük át a Dürer döntők második napi váltóversenyének megalkotásakor.

A Medve vetélkedő szintén egy szép példa számunkra: egy szintén egyetemisták által szervezett, a matekozás örömének továbbadását célzó verseny, melyen gimnazista korunkban örömmel vettünk részt magunk is.