Rendhagyó tanórák a Döntőn 2020

Közzétéve: Frissítve:

Idén is számos rendhagyó tanórával várunk titeket a Döntőn. Az alábbiakból szemezgethettek:

Kísérletbemutató

Dömölki Bori
Szereted a robbanásokat? Mi igen! Azonban az épület épsége érdekében
kénytelenek leszünk visszafogni piromán énünket, de kárpótlásképp sok más
látványos kísérletet láthatsz nálunk. Játszunk majd színekkel és fémekkel, látszólag
tán unalmas vegyületekkel és egy kis tüzet is fogunk csiholni.

Kész átverés!

Domán Dani
Előfordult már veled, hogy egy vita során biztos voltál az igazadban, a másik fél érvei
mégis megdönthetetlennek tűntek? Én pont ugyanerre készülök és néhány alapvető
matematikai ismeretedben ébresztek kétséget. De vigyázz, lehet, hogy csalok! (Nem
szükséges komoly matematikai ismerettel rendelkezned az óra megértéséhez!)

Egy kártyatrükk és ami mögötte van

Tóthmerész Lilla
Bemutatunk egy kártyatrükköt, ami egy Jordan nevű huszadik század eleji amerikai
mágustól származik. A trükkben nincs semmi csalás, csak némi matematika.
Közösen kitaláljuk hogyan is működik.

Miért késnek a vonatok?

Mócsy Miki
Ki ne utazott volna már olyan vonaton, amely késve ért úticéljához? Ki ne állt volna
ilyenkor értetlenül a társaság által megnevezett okok előtt? Az előadás célja,
hogy laikusoknak is érthetően, de szakmai szemmel mutassa be a vasút világát, és
hogy milyen tényezők okozzák a járatok pontatlanságát.

K+ Laboratóriumi forduló feladatainak ismertetése
(elsősorban K kategória számára ajánljuk)

Bacsó Andris
Ezen a rendhagyó tanórán bemutatjuk a K+ kategória laboratóriumi fordulójának
feladatait. Ismertetjük a feladatot, elmondjuk, hogyan kellett elvégezni őket, és milyen
válaszokat vártunk a kérdésekre.

Beszélgetés a pénzügyi matematikáról

Farkas Ádám
A Morgan Stanley elemzőjeként megismertetlek benneteket a pénzügyi termékekkel.
Beszélgethetünk az “ár” fogalmáról és olyan kérdésekre keressük a választ, mint
például: Ha 1 év múlva 1000 Ft-ot kapunk, az mennyit ér ma? Kik és miért szeretnék
ezt a jövőbeli pénzt megvenni/eladni? Milyen bonyolultabb termékek léteznek? Miért
mások a pénzpiaci árak egy szerencsejáték árától?

Énekóra másképp

Dankowsky Zorka
Játszani lenne kedved? Gyere, és próbálj ki néhány kreatív zenei gyakorlatot. Ne
izgulj, semmilyen zenei előképzettség nem szükséges hozzá. Számolni fogunk, esőt
csinálni, társasjátékozni és még sok más izgalmas, kreativitást, improvizációs
készséget, koncentrálást, csapatmunkát fejlesztő játékot játszani.

Válogatás a Repülő Iskola program feladataiból (tanároknak)

Szűcs Gábor
Három éve egy kísérleti, matematikai tehetséggondozó programot hirdettünk meg. A
foglalkozásokon sokféle téma előkerült, érdekes tapasztalatokat szereztünk: Hogyan
osszunk el egy tortát? Hogyan definiáljuk a szögfelezőt? Megmenekülnek-e a vakondok a
kertésztől? Miért nehéz maradékokkal számolni?
A rendhagyó tanóra keretében a fentihez hasonló kérdéseket szeretnénk végig járni egy
kötetlen félig előadás, félig beszélgetés keretében.

Vélemény, hozzászólás?