Egyéb

XVIII. Dürer verseny plakátjai

Közzétéve:

A verseny hirdetéséhez a plakátok letölthetőek PDF (általános iskolás, középiskolás) és JPG formátumban.

Versenyhelyszínek jelentkezése

Közzétéve: Frissítve:

A Dürer Versenyen hagyományosan helyi fordulókon dőlnek el a döntőbe jutó csapatok. A helyi fordulókat a rendezésre vállalkozó iskolákban tartjuk meg. A helyszínként való jelentkezés határideje: 2024. szeptember 20..

Mit kell tudni a rendezésről?

Célunk, hogy a versenyen minél több csapat részt vegyen, a népszerűsítésben várjuk a rendezők aktív részvételét. Fontos tudni, hogy egy helyszínen csak akkor lesz verseny, ha legalább 2 iskolából, legalább 6 csapat érkezik. Így előfordulhat, hogy bár a helyszínt kihirdetjük, végül mégsem lesz ott helyi forduló. (Fenntartjuk a jogot, hogy ezt a szabályt indokolt esetben ne vegyük figyelembe.)

Tovább »

Versenyfelhívás (XVIII. Dürer)

Közzétéve: Frissítve:

A Dürer Verseny szokásaihoz híven csapatversenyt rendezünk 5-12. évfolyamokon tanulóknak. Idén 11 kategóriában hirdetjük meg a versenyt. Szeretettel várjuk a lelkes jelentkezőket!

  • A kategória (regionális): matematika, 5-6. o.
  • B kategória (regionális): matematika, 7-8. o.
  • C, D, E és E+ kategória: matematika, 9-12. o.
  • F és F+ kategória: fizika, 10-12. o.
  • K, K+ és L kategória: kémia, 9-12. o.

A helyi forduló időpontja A és B kategóriában: 2024. november 29. (péntek).
A helyi forduló időpontja középiskolai kategóriákban: 2024. november 22. (péntek).
Online fordulót is rendezünk a középiskolai C, D, E kategóriákban, időpontja: 2024. október 21. (hétfő).

A versenyen induló csapatokat egységesen 2024. október 16. (szerda) 23:59-ig lehet regisztrálni. A versenyre való jelentkezés ingyenes (a döntőbe jutó csapatok részvételének költségét csak részben tudjuk támogatni).

Bármilyen kérdésre szívesen válaszolunk a verseny [K] durerinfo [P] hu emailcímen.



Minden évben igyekszünk finomítani a szabályainkon, hogy minél színvonalasabb legyen a verseny. Idén az alábbi főbb változtatást hoztuk a tavalyi évhez képest:

    Minden nevező csapatban (az F+ kategória kivételével) kell lennie legalább egy fiúnak és legalább egy lánynak.

Általános szabályváltozás

Közzétéve:

Minden* nevező csapatban kell lennie legalább egy fiúnak és legalább egy lánynak.

A Dürer Verseny egyik fő célja, hogy a diákok minél szélesebb körében népszerűsítse a természettudományokat. Ennek érdekében az évek folyamán új kategóriákat indítottunk, hogy több korosztályt és különböző versenyzői múlttal rendelkező diákokat is elérhessünk. Szintén ezen törekvésünk részeként a kezdetektől kötelező volt lánynak is szerepelnie a csapatokban, hogy a női nem is jobban érvényesülhessen ezen a területen.

Azonban az utóbbi években több oldalról is olyan visszajelzéseket kaptunk, hogy az eredetileg tudatosan pozitív diszkriminációt alkalmazó megkötés céljainkkal ellentétben negatív üzenetet közvetíthet női versenyzőink felé. Emiatt a tavalyi tanév során készítettünk egy széles körű felmérést a diákok, tanárok és szervezők véleményéről. Az eredményekkel összhangban úgy döntöttünk, hogy a szabályt az alábbira módosítjuk: minden* nevező csapatban kell lennie legalább egy fiúnak és legalább egy lánynak. Azt gondoljuk, hogy ezt a megkötést kevesebben fogják bántónak érezni, valamint ezen módosítás jobban segíti törekvésünk, hogy mindkét nem számára elérhetővé és vonzóvá tegyük a természettudományos tárgyakat.

*A fenti szabályváltoztatás az F+ kategóriát nem érinti.

Új szervezők

Közzétéve:

  • Élvezted a tavalyi, vagy bármely régebbi Dürer versenyt?
  • Megragadott a döntő hangulata?
  • Szeretnél belelátni egy különleges verseny kulisszái mögé?
  • Szeretnéd próbára tenni, vagy kifejleszteni a szervezői kompetenciáidat egy pozitív légkörű, profi csapatban?

Ha bármelyik fenti kérdésre igen a válasz, akkor itt az ideje, hogy beállj a Dürer verseny szervezőcsapatába! Találj ki versenyfeladatokat, segíts javítani, ötletelj szabadidős programokon, írj érdekes cikkeket, optimáld az online fordulók rendszerét, tervezd meg a szervezői pólót, és még sok mást egy szuper közegben! Dürer szervezőként ugyanis a legváltozatosabb feladatok közül válogathatsz! Ahhoz, hogy megtaláld a hozzád leginkább passzoló feladatkört, gyere el te is az idei Évkezdő Dürer Nagytalálkozóra!

Helyszín: Bikás park
Időpont: szeptember 8. 18:00

További információkért csatlakozz a Nagytalálkozó Facebook eseményéhez!

Amennyiben nem tudsz eljönni a találkozóra, de szívesen vennél részt a szervezésben, írj a verseny [K] durerinfo [P] hu címre! Gondoskodunk róla, hogy ne maradj le semmiről!

A verseny tervezett időpontjai

Közzétéve:

A verseny tervezett időpontjai:

Jelentkezési határidő: 2024. október 16., 23:59 (szerda)

Online forduló (csak középiskolában a C, D, ill. E kategóriákban): 2024. október 21. (hétfő)

Helyi forduló (országos, középiskola): 2024. november 22. (péntek)
Helyi forduló (regionális, általános iskola): 2024. november 29. (péntek)

Döntő (általános iskola): 2025. január 24-25.
Döntő (középiskola): 2025. február 7-9.

A fenti időpontok a tanév kezdetéig még változhatnak. Ezt mindenképp jelezni fogjuk, ha ilyen történik.

XVII. Dürer döntő – eredmények, feladatsorok, újság, fényképek

Közzétéve: Frissítve:

Elérhetők a XVII. Dürer döntő eredményei:

A XVII. Dürer döntőn az első napon megírt feladatsorokat és megoldásukat itt érhetitek el:

A második napi feladatsorok és megoldások pedig itt találhatók:

A döntő újságja, az Ajtósi Hírmondó, letölthető itt.

A versenyen készült képek megtalálhatók a Facebook-oldalunkon.

A XVII. Dürer Matematikaverseny a Kulturális és Innovációs Minisztérium megbízásából az Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő által kiírt, a Nemzeti Tehetség Program NTP-TMV-M-23-B-0041 kódjelű pályázatának (támogatási időszak: 2023. szeptember 1. — 2024. augusztus 31., támogatási összeg: 2.5 millió forint) segítségével valósul meg.

XVII. kisDürer Döntő

Közzétéve: Frissítve:

Kedves Tanárok! Kedves Versenyzők!

Elérkezett a kisDürer döntő hete! Mi már nagyon várjuk, és reméljük, hogy ti is!
Jó szórakozást és sok sikert kívánunk minden Résztvevőnek!

A kisDöntő pontos menetéről ezen az oldalon tájékozódhattok.

Jó készülést kívánunk addig is!

Helyi forduló eredmények (középiskola)

Közzétéve: Frissítve:

Kedves Versenyzők!

Megszülettek a novemberi helyi forduló eredményei és a bejutási ponthatárok!

Mint tudjátok, a döntőbe nem csak a pontszám alapján kerülhettek be, hanem figyelembe vettük a versenyszabályzat egyéb kritériumait is (pl.: régiógyőztesek bejutása). A lenti táblázatok az összes csapat eredményét tartalmazzák, külön jelezve a döntőbe meghívott csapatokat.

A bejutott csapatokat hamarosan email-ben is megkeressük.

Ne feledjétek, a döntő 2024. február 9-11-én kerül megrendezésre Miskolcon, a Földes Ferenc Gimnáziumban.

Köszönjük mindenkinek a részvételt! Gratulálunk a bejutó csapatoknak!

Az esetleges észrevételeket a verseny [K] durerinfo [P] hu címre várjuk.

Helyi forduló – előzetes pontszámok

Közzétéve:

Kedves Versenyzők!

Kijavítottuk az idei Dürer Verseny helyi fordulóján írt dolgozatokat, a kapott pontszámaitokat és a beadott megoldásaitokat szkennelve a megadott email címeitekre visszaküldtük. A pontszámmal kapcsolatban december 15-ig (péntekig) lehet reklamálni, ennek részleteiről az emailben kapott linken olvashattok.

Az előzetes pontszámok senkinél sem véglegesek, a végleges eredményeket és a döntőbe jutott csapatok listáját december 19. (kedd) reggelig tesszük közzé. A reklamációkra minden esetben válaszolunk.

Amennyiben kérdésetek van, vagy nem kaptátok meg az emailt, akkor keressetek minket a verseny [K] durerinfo [P] hu címen.