Matekos újdonságok

Közzétéve: Frissítve:

Az idei évben két újdonsággal is készülünk a verseny életében, ezeket szeretnénk most röviden bemutatni.

Online forduló a C, D és E kategóriákban

Hosszú évek tapasztalatai és a versenyzői visszajelzések alapján úgy látjuk, hogy a Dürer döntőkön a szombati versenynap jóval népszerűbb, amikor is a csapatok egy váltóversenyben vesznek részt. Ám mégis az a furcsa helyzet állt fenn eddig, hogy ebben a jó szórakozást nyújtó formátumban az induló középiskolás csapatoknak csak azon kisebb része részesülhetett, akik bejutottak a döntőbe. Mi ugyanakkor fontosnak tartjuk, hogy minél többen érezzék nagyon jól magukat, miközben versenyeznek, és épp ezért szeretnénk ezen feladattípus örömét megosztani minél több versenyzővel.
Ezért azt találtuk ki, hogy egy online forduló keretében minden C, D és E kategóriában induló csapat megpróbálkozhat egy 9 feladatból álló váltófeladatsorral.
Az online forduló másik nagy előnye, hogy nem kell elutazni hozzá egy versenyhelyszínre sem. Akár otthon, akár az iskolában, akár egy parkban ki lehet tölteni egy számítógép vagy egy okostelefon segítségével. Mindezek miatt reméljük, így még több diákot tudunk motiválni a versenyen való elindulásra.

A jelentkezési határidő október 18. (péntek), míg az online forduló napja október 22. (kedd) lesz. Aznap várhatóan 12:00 és 23:59 között lesz megnyitva az online forduló felülete. Ezen időszak alatt lesz lehetőségük a csapatoknak bármikor elkezdeni a váltóversenyt, melyre összesen 60 percük lesz. Azok a csapatok, akik az online forduló során a lehetséges 40 pontból legalább 20-at elértek, automatikusan bejutnak a helyi fordulóra. (Fenntartjuk a jogot, hogy a ponthatárt esetleg csökkentsük, de növelni biztosan nem fogjuk.)

Pontos részleteket a jelentkező csapatoknak emailben fogunk küldeni a jelentkezési határidő lejárta után.

Nemzetközi verseny az E és E+ kategóriákban

Idén az E és E+ kategóriát meghirdetjük nem hivatalos nemzetközi versenyként. Ez azt jelenti, hogy a helyi forduló ideje alatt a honlapon elérhetővé tesszük a feladatsorok angol nyelvű változatait, melyet így bárki megoldhat és beküldhet nekünk. Mi pedig vállaljuk, hogy kijavítjuk és az eredményéről értesítjük a csapatot.
Ugyanakkor, így nem tudjuk ellenőrizni, hogy az indulók betartják-e a verseny szabályait (azaz például a csapatalkotási feltételeknek megfelelnek, vagy hogy nem használnak-e számológépet), emiatt a versenyen ők csak nem hivatalos indulóként vehetnek részt, ezért például a döntőbe se hívjuk meg őket.
Az angol nyelvű felhívást ezen az oldalon lehet elolvasni: https://durerinfo.hu/durer-in-english/durer-in-english-take-part-in-the-competition/
A verseny bármifajta terjesztéséért nagyon hálásak vagyunk, mivel hisszük, hogy a jó feladatokon bárkinek öröm gondolkodni.

Szabályfinomítások

Az indulási feltételeken a tavalyi évhez képest csak pár apróbb változás várható. Ezek pedig:

  • Nem indulhat D kategóriában, aki tavaly a döntőn a legjobb 3 csapatban volt.
  • Nem indulhat E kategóriában, aki tavaly a döntőn a legjobb 3 csapatban volt.
  • A “Tapasztalt versenyfelkészítő gimnáziumok” listáját frissítettük a tavalyi OKTV-eredmények alapján.
  • Mivel az olimpiai válogatóverseny első fordulójának eredménye nem nyilvános, így más versenyek eredményei alapján határoztuk meg, kik azok, akik csak az E+ kategóriában indulhatnak.

A részletes szabályokat itt lehet elolvasni: https://durerinfo.hu/szabalyok/matematika-kozepiskola/

Vélemény, hozzászólás?