Egyéb

Hamarosan kezdődik a XII. Dürer Döntő

Közzétéve: Frissítve:

Kedves Versenyzők!

Már csak egy hét és találkozunk a döntőn. Mi már nagyon várjuk, készülünk rá, reméljük, hogy ti is.
A döntő programját itt találjátok.
Ahogy azt már a korábbi évek folyamán is megszokhattátok, a szakmai programok mellett számos más érdekességgel is készülünk nektek. Ezért szeretettel hívunk benneteket a délutáni szabadidős programokra is. Gyertek és vegyetek részt rajtuk!

Segítségképpen a döntőn való tájékozódáshoz itt találhattok egy térképet a legfontosabb helyszínekkel:
Földes Ferenc Gimnázium, Karacs Teréz kollégium és Minorita menza.

Az eseményeket a Facebook oldalunkon is folyamatosan követhetitek.

Dürer döntő 2019 részvétel támogatás

Közzétéve:

A 2018/2019-es tanévben a középiskolai Dürer döntőbe jutott csapatok közül 29 nyújtott be támogatási kérelmet, összesen 1.045.435 Ft értékben.

A megítélt támogatásokról a versenybizottság döntött. Eredetileg 600.000 Ft-ot szánt erre a célra, a végső döntés alapján azonban alapítványunk összesen 680.000 Ft-tal támogatja a résztvevőket.

Minden pályázó csapat részesül támogatásban, ez azonban – forrásaink szűkössége folytán – csapatonként eltérő mértékű. A csapatok a támogatásról e-mailben értesítést kaptak, a megítélt összeg a csapatok részvételi költségeit csökkenti.

kisDürer döntő

Közzétéve: Frissítve:

Lezajlott az általános iskolások Dürer Versenyének döntője. Mindenkinek köszönjük a részvételt, reméljük, hogy jól éreztétek magatokat!

Feladatsorok és megoldások

Eredmények

Újságok

Képeink a FB-olddalunkon folyamatosan frissülnek.

KisDürer Döntő – 2019. január 11-12.

Közzétéve: Frissítve:


Az A és B kategória (5-8. osztályosok) döntője 2019. január 11-12-én kerül megrendezésre.

A Döntő hivatalos programja is letölthető.

Külön felhívjuk a figyelmet a péntek délutáni szabadidős programra (ezen a részvétel természetesen nem kötelező, de erősen ajánlott): itt változatos – szándékunk szerint tanulságos és élményt jelentő – játékokban vehetnek részt a versenyzők. A péntek délutáni játékok során és a szombati “Fele sem igaz” vetélkedőn a versenyzők Dürer Dollárokat gyűjthetnek, amelyekért kisebb jutalmakat, ajándéktárgyakat szerezhetnek szombat délután a Licitboltban.

A versenyzők mellett a tanárokat, érdeklődő szülőket is szívesen látjuk ezeken a programokon; de arra is van lehetőség, hogy a diákok felnőtt kísérő nélkül vegyenek részt (felügyeletet biztosítunk). Bízunk benne, hogy minél többükkel találkozunk a szabadidős programokon is!

A döntőbe meghívott csapatok listája: (A kategória, B kategória)

Bármilyen a Döntővel kapcsolatos kérdés esetén, kérjük keressenek minket minket a durerinfo@gmail.com címen.

Helyi forduló eredmények (középiskola)

Közzétéve: Frissítve:

Kedves Versenyzők!

Megszülettek a novemberi helyi forduló eredményei és a bejutási ponthatárok!

Mint tudjátok, a döntőbe nem csak a pontszám alapján kerülhettek be, hanem figyelembe vettük a versenyszabályzat egyéb kritériumait is (pl.: helyszíngyőztesek bejutása). A lenti táblázatok az összes csapat eredményét tartalmazzák, külön jelezve a döntőbe meghívott csapatokat.

A bejutott csapatokat hamarosan email-ben is megkeressük.

Ne feledjétek, a döntő 2019. február 1-3-án kerül megrendezésre Miskolcon, a Földes Ferenc Gimnáziumban.

Köszönjük Mindenkinek a részvételt! Gratulálunk a bejutó csapatoknak!

Az esetleges észrevételeket a durerinfo@gmail.com címre várjuk.

Helyi forduló (általános iskola)

Közzétéve: Frissítve:

Mindenkinek köszönjük a részvételt a versenyen. Elérhetőek a verseny feladatsorai:

Eredmények:

A döntőbe jutottak listája: A kategória, B kategória.

A csapatokat – a versenyszabályzat alapján – akkor hívtuk be (a helyszíni győzteseken kívül), ha legalább 31 (A kategória), illetve 39 (B kategória) pontot elértek és az iskolájukból nem előzte meg őket 2 vagy több csapat.

Kérjük, hogy aki javított oklevelet szeretne kapni, az írjon a durerinfo [K] gmail [P] com címre. Az Egerben át nem vett oklevelek a Balassi Bálint Általános Iskolában vehetők át (Ludvigné Fótos Erzsébet tanárnőnél).

Helyi forduló (középiskola)

Közzétéve: Frissítve:

Lezajlott a Dürer Verseny középiskolai helyi fordulója, mindenkinek köszönjük a részvételt. Elérhetőek a verseny feladatai:

A verseny eredményéről a csapatokat december folyamán értesítjük.

Középiskolai forduló helyszínei

Közzétéve: Frissítve:

Kedves Mindenki!

A november 9-i fordulóban résztvevő középiskolás csapatok az alábbi helyszíneken írhatják meg a versenyt (a budapesti csapatok helyszínenkénti beosztása):

  • Budapest (BPG), Bornemissza Péter Gimnázium, 1107 Budapest, Száva u. 1.
  • Budapest (ELTE), ELTE Déli Tömb, 1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/c.
  • Budapest (JÁG), Jedlik Ányos Gimnázium, 1212 Budapest Táncsics Mihály u. 92.
  • Budapest (SzIG), Szent István Gimnázium, 1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 15.
  • Debrecen (Tóth Árpád Gimnázium, 4024 Debrecen, Szombathi István u. 12.)
  • Hatvan (Hatvani Bajza József Gimnázium és Szakgimnázium, 3000 Hatvan, Balassi Bálint u 17)
  • Kaposvár (Nagyboldogasszony Iskolaközpont, 7400 Kaposvár, Zárda u. 2.)
  • Kecskemét (Kecskeméti Katona József Gimnázium, 6000 Kecskemét, Dózsa György út 3.)
  • Kisvárda (Szent László Katolikus Gimnázium, 4600 Kisvárda, Flórián tér 3.)
  • Miskolc (Földes Ferenc Gimnázium, 3525 Miskolc, Kelemen Didák u. 5.)
  • Nagyvárad (Ady Endre Elméleti Gimnázium, Nagyvárad (Oradea), Moscovei u. 1. sz., Románia)
  • Nyíregyháza (Szent Imre Katolikus Gimnázium, 4400 Nyíregyháza, Ungvár stny. 19.)
  • Pécs (Pécsi Tudományegyetem, 7624 Pécs, Ifjúság út 6. (Matematika Tanszék, Eisner Tímea))
  • Szeged (SZTE Eötvös Loránd Kollégium, 6725 Szeged, Tisza Lajos krt. 103.)
  • Szentendre (Szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium, 2000. Szentendre, Kálvária út 16.)
  • Szombathely (Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium, 9700 Szombathely, Dózsa György u. 4. )
  • Vác (Váci Madách Imre Gimnázium, 2600 Vác, Brusznyai Árpád u. 4.)

A helszíneken (is) kapnak tájékoztatást a résztvevők a pontos terembeosztásról. Az ELTE Déli épület alaprajza is elérhető.

Új matek kategóriák középiskolában

Közzétéve: Frissítve:

Az elmúlt években megszokotthoz képest lényeges változások lépnek életbe a Dürer Verseny középiskolai matematika kategóriáinak rendszerében. A változások elsődleges célja, hogy szeretnénk minél több lehetőséget adni azoknak a diákoknak is a sikerélményt adó részvételre, akik nem a tehetséggondozás valamelyik hagyományos hazai műhelyében tanulják a matematikát.

A C kategóriával azokat a 9. és 10. osztályos diákokat szólítjuk meg, akik korábban még nem értek el sikereket matekversenyen és iskolájuk sem tartozik az ilyen versenyeken kiemelkedően szereplő iskolák közé. Szeretnénk, ha számukra a Dürer Verseny egy lehetőséget nyújtana arra, hogy új matekos barátokat szerezzenek és a tehetséggondozás vérkeringésébe bekerüljenek.

Ebben a kategóriában olyan feladatokat tervezünk kitűzni, amelyek az általános iskolai tananyagnál bővebb ismereteket nem igényelnek, hanem elsősorban leleményesség és jó ötletek kellenek a megoldásukhoz. A feladatok a korábbi C kategória feladataihoz hasonlók, de azoknál könnyebbek lesznek.

Tovább »